Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Évi százmilliós VOSZ-díj a kultúráért

Létrehozva: 2003. március 25.
Módosítás: 2003. december 12.
Forrás: Magyarország.hu

Ugrás a cikkre...

ikonÉrtékelje a cikket!

?

-->

Cikk:

Prima Primissima néven díjat alapított Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke. Az üzletember felajánlotta: évente százmillió forint felajánlásával támogatja a díj létrehozását. Az ötvenezer eurós pénzjutalommal járó elismerést a VOSZ elnöksége ítéli oda nyolc kategóriában.
Demján Sándor ügyvezető elnök a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) keddi ünnepi közgyűlésén bejelentette, hogy a szervezet kezdeményezi a Prima Primissima díj megalapítását.
10 éven keresztül évente 100 millió forint a díjra
A díj éves összege ötvenezer euró, azaz csaknem tizenkét és félmillió forint (jelenlegi árfolyamon). Az elismeréssel a magyar irodalom, a színház- és zeneművészet, a képzőművészet, a tudomány, az építészet és építőművészet, a pedagógia és köznevelés, az írott sajtó, valamint az elektronikus sajtó területein kiemelkedő eredményeket elért, példamutató életművel bíró és kimagasló teljesítményt nyújtó embereknek és jogi személyeknek fokozott erkölcsi elismerést, továbbá széleskörű elismertetést igyekeznek biztosítani - tájékoztatta a VOSZ közleményben a Magyarország.hu-t.
Demján Sándor kötelezettséget vállal arra, hogy az idéntől tíz éven át magánvagyonából és vállalkozásai érdekeltségi köréből évente százmillió forint felajánlásával támogatja a díj létrehozását, ami azt jelenti, hogy a vezető üzletember gazdasági érdekeltségeiből 10 év alatt egymilliárd forintot fizet be e célra.
A díj pénzügyi alapjához bárki csatlakozhat befizetésével. A kezdeményező szeretné elérni, hogy mind több vállalkozó a személyi jövedelemadója egy százalékának felajánlásával vegyen részt a programban. A pénzügyi támogatók jelölési joggal is rendelkeznek majd. A második évtől kezdődően önállóan jelölhetnek a korábbi években díjazottak is.
A VOSZ elnöksége ítéli oda az elismerést
A VOSZ elnöksége dönt minden évben a díjak odaítéléséről, amellyel a független, politikától mentes, kizárólag az ország sokoldalú fejlődése és felemelkedése iránt elkötelezett kiugró értelmiségi teljesítményeket akarja elismerni. A pénzügyi támogatók a "Prima Primissima Díj" tekintetében jelölési joggal rendelkeznek.
Nyolc kategóriában díjaznak
Minden évben nyolc Prima Primissima Díjat adnak át, az alábbi területeken: magyar irodalom, magyar színház- és zeneművészet, magyar képzőművészet, magyar tudomány, magyar pedagógia és köznevelés, magyar építészet és építőművészet, magyar írott, valamint elektronikus sajtó. A díjra olyan, magyar állampolgárságú, az említett nyolc kategóriában kimagasló, példamutató és példaértékű teljesítményt nyújtó vagy kiugró eredményt elérő természetes vagy jogi személyek jelölhetők, akik a jelölő szerint megfelelnek a kiírási feltételeknek.
A vidéki teljesítményeket kiemelten ösztönzik
A VOSZ elnöksége különös figyelmet szentel annak, hogy a főváros és a vidék egyforma szerepet és lehetőséget kapjon, és Budapest kiemelkedő fontosságát figyelembe véve is megfelelő arányt akarnak biztosítani a díjak odaítélésekor a vidéki teljesítmények elismerésének és ösztönzésének! Kiemelten kezelik a jövő nemzedékéhez tartozó kiemelkedő teljesítmények ösztönzését és segítését, erre figyelemmel fokozatosan bevezetik a pályakezdő díjakat is, amely huszonötezer euró lesz.
Ugrás vissza Ugrás vissza...