Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:APEH: elindulat a Rangadó2 vetélkedő

Cikk:

Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal
2009.11.23.

Mostantól a játékosoké a főszerep az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal vetélkedőjén. A középiskolások adótudatosságra nevelését szolgáló versengésen ezen a héten, november 23 – 27. között az első kérdéscsokorra kell válaszolni.

445 középiskolai csapat próbálja mától megfejteni az interneten, hogy a feleletválasztós kérdésekre adott válaszok közül melyik a helyes megoldás. A kérdésekhez azzal a felhasználónévvel és jelszóval juthatnak hozzá a csapatok, amit az elmúlt napokban már megkaptak. Ha mégsem, akkor ezt a rangado@apeh.gov. címre küldött e-mailban jelezhetik.

A játékszabály szerint a kérdéssorokhoz a regisztrált 5 fős csapatok csak az előre meghatározott időpontokban, azon belül is a kijelölt időintervallumon belül férnek hozzá, naponta 14 és 19 óra között. Azt, hogy a csapat melyik napon játszik, önmaguk döntik el.

A versenyzőknek minden kérdéssor kitöltésére csak annak első megnyitásakor nyílik lehetőségük. Az ekkor elért pontszámuk alapján állapítják meg az adott fordulóban elért eredményüket.

A következő internetes fordulókra december elején, illetve 2010. január közepén kerül sor.

Ugrás vissza Ugrás vissza...