Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Kalmár István az APEH új informatikai elnökhelyettese

Cikk:

Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal
2010. 06. 30.


Vida Ildikó, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal elnöke  a mai nappal Kalmár Istvánt nevezte ki az állami adóhatóság informatikai elnökhelyettesévé.

Az 59 éves szakember villamosmérnök, informatikus  1998 és 2000 között már dolgozott az adóhivatalban. Elnökhelyettesként hozzá tartozott az APEH informatikai rendszerének irányítása, valamint nyolc megyei igazgatóság  adó- és járulékszakmai felügyelete. Nevéhez és ehhez az időszakhoz fűződik az APEH teljes informatikai rendszerének megújítása és a járulékintegráció.

Kalmár István  több fontos megbízatást töltött be állami és magáncégeknél. 2000-től 2002 júniusáig először a Magyar Posta Rt.  Felügyelő Bizottságának elnöke, majd elnök-vezérigazgatója volt. Ebben az időszakban ő indította el az Elektronikus Közbeszerzést, a Diákhitel programot és tervezte meg a Magyar Posta új logisztikai központját. 2004-től tagja a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanácsnak.

Az APEH eddigi informatikai elnökhelyettese Jacsó Tamás a jövőben az adóhivatal Számítástechnikai és Adóelszámolási Intézetének (SZTADI) főigazgatói posztját tölti be. Az intézet igazgatója továbbra is Lucza Vilmos marad.

Ugrás vissza Ugrás vissza...