Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Milliárdos mentőöv - kormányzati segítség a nehéz helyzetbe került önkormányzatoknak

Cikk:

Belügyminisztérium
Sajtóosztály
Budapest, 2011. június 30.


A nemzeti ügyek kormánya nem hagyja magára a bajba került önkormányzatokat.

Segítünk a talpra állásban azoknak a helyhatóságoknak, amelyek saját hibájukon kívüli okok sodortak a szakadék szélére. Nem hagyjuk, hogy télire fűtetlen iskolák legyenek, vagy helyi közintézmények maradjanak zárva pénzhiány miatt.

A belügyminiszter és a nemzetgazdasági miniszter az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok megsegítésére elkülönített 31 milliárdos keretből mintegy 11,6 milliárd forintról döntött az ÖNHIKI pályázat I. ütemében.

A támogatásra 1274 települési önkormányzat nyújtotta be igényét. A beérkező pályázatok több mint 92 százaléka részesült támogatásban, ezáltal 1182 településen segített a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium. A megítélt támogatások egyösszegben jelennek meg a helyhatóságok számláján a jövő héten.

Az ÖNHIKI pályázat elsődleges célja a 60 napon túli közüzemi díjtartozások, az önkormányzatok intézményi ellátottainak élelmezésével összefüggő adósságok, valamint a közoktatási intézmények fenntartásához kapcsolódó forráshiány rendezése.

Az önkormányzatokért felelős Belügyminisztérium az ÖNHIKI pályázattal kiemelt figyelmet fordít a likviditási nehézségekkel küzdő helyhatóságokra. Működőképességük tartós fenntartása érdekében pedig jelenleg is az önkormányzati rendszer átalakításán dolgozik.  

Tállai András
államtitkár

Ugrás vissza Ugrás vissza...