Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Befejeződött a bűnmegelőzési szakterület fejlesztésének feltérképezését célzó projekt

Létrehozva: 2014. június 30.
Módosítás: 2014. június 30.
Forrás: Belügyminisztérium

Ugrás a cikkre...

ikonÉrtékelje a cikket!

?

Köszönjük szavazatát

Cikk:

2012. december 1. és 2014. május 31. között a Belügyminisztérium az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával közel 43 millió forintból valósította meg „A bűnmegelőzési szakterület fejlesztési lehetőségeinek feltérképezése, valamint az integrált bűnözési statisztikai rendszer módszertani és hatástanulmány elkészítése” című projektjét. A projekt megvalósítása során a szakterület fejlesztési lehetőségeinek feltérképezése volt a cél, figyelmet fordítva arra is, hogy a jelenlegi források elegendőek-e a megcélzott fejlesztési területek támogatására, valamint a projekt keretében hatástanulmány formájában elkészült az integrált bűnözési statisztikai rendszer módszertana.

A 2014-2020-as pénzügyi időszak hatékonyabb forrásfelhasználása érdekében a projekt keretében a bűnmegelőzési szakterület fejlesztésének lehetőségeit mértük fel a terepen dolgozó szakemberek véleményének kikérésével. Emellett sor került a mostani időszakban bűnmegelőzési programokat – a TÁMOP-5.6.1. pályázati konstrukció nyertesei – megvalósító szervezetek tapasztalatainak összegyűjtésére.

A megszerzett ismeret segít meghatározni azt, melyek azok a területek, ahova nagyobb támogatás szükséges, és melyek azok, amelyek már nem igényelnek további fejlesztéseket.

A szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy a bűnmegelőzés elsősorban nem rendészeti kérdés, hanem inkább szociális, oktatási, egészségügyi, így ezeket a kapcsolódó területeket érdemes felülvizsgálni, és ezeken a területek lenne szükséges reformokat kezdeményezni.

A resztoratív, azaz a helyreállító technikák alkalmazásának bővítése több vonatkozásban is megjelent javaslatként a kutatás során. Így például megfogalmazódott, hogy a mediáció – közvetítés, olyan konfliktuskezelési módszer, amelyben a vitában érintett felek közös beleegyezésével egy semleges harmadik fél jár közben – vitarendezési lehetőségét érdemes lenne biztosítani a büntetésüket már töltő fogvatartottak és az áldozatok, illetve családjuk számára, amennyiben erre a részükről igény mutatkozik, hiszen a büntetőeljárás önmagában gyakran nem elégséges a történtek feldolgozására. A megkérdezett szakemberek véleménye szerint emellett kiemelkedő fontossággal bírna, hogy a fiatalok minél szélesebb köre megismerje a módszert már az általános iskolás kortól kezdve. Ezen kívül a szakemberek hangsúlyozták többek között a képzések, továbbképzések fontosságát.

Ugrás vissza Ugrás vissza...