Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Megalakult az Árpád-ház Program megvalósítását irányító testület

Létrehozva: 2014. március 4.
Módosítás: 2014. március 4.
Forrás: Emberi Erőforrások Minisztériuma

Ugrás a cikkre...

ikonÉrtékelje a cikket!

?

-->

Cikk:

Megalakult az Árpád-ház Program megvalósítását koordináló testület 2014. február 26-án, amelynek egyik legfontosabb feladata a székesfehérvári királyi koronázó - és temetkezési templom romterületéhez kapcsolódó látogatóközpont megvalósítása.

A kormány 2013. november 15-én határozott a székesfehérvári nemzeti emlékhelyhez kötődő látogatóközpont megvalósításáról, az ezzel kapcsolatos hosszú távú koncepció kidolgozása érdekében pedig testület felállítását rendelte el. A döntés célja, hogy hazánk 2022-ben az Árpád-ház európai rangjához méltó módon ünnepelhesse meg az Aranybulla kiadásának 800., illetve 2038. augusztus 15-én Szent István halálának 1000. évfordulóját.

Az Árpád-ház Program tudományos kutatási és fejlesztési alprogramokból áll, amelyek korszerű módon tárják fel, rendszerezik és összegzik a megadott témaköröket, előkészítik a fejlesztési projekteket és a kárpát-medencei ünnepi felkészülést. A tudományos alprogramok eredményeként ki lehet majd jelölni a Kárpát-medence emblematikus bemutatási helyszíneit is. A fejlesztési alprogramok örökségvédelmi helyreállítási, bemutatási és ismeretterjesztési projektekből állnak, ezek első eleme lehet a város által régóta tervezett látogatóközpont megvalósítása.

Az irányító testület tagjai: Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere; Dr. Lázár János miniszterelnökséget vezető államtitkár; Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter; Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia elnöke; Professor Emeritus Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke; Dr. Boross Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke; valamint Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának polgármestere.

Ugrás vissza Ugrás vissza...