Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Egyetemi tanárok kinevezését adta át Balog Zoltán

Cikk:

Hetvennégy, a köztársasági elnök által újonnan kinevezett egyetemi tanár vette át kinevezési okiratát Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől 2012. október 19-én, Budapesten.

A tárcavezető köszöntőbeszédében hangsúlyozta: a magyar felsőoktatás nemzeti és emberi erőforrás is egyben, az egyetem pedig, amely nemzetstratégiai hely, egyszerre értékőrző és érték képző szervezet. Az egyetemi tanárokhoz szólva Eötvös József szavait idézve elmondta: erős tanítói rendre van szükség. A miniszter kiemelte: az egyetemi tanárok a szabadság és felelősség kettősségében végezték és végzik munkájukat. Fontos, hogy elsajátítsák és tovább is adják diákjaiknak azt a minőségi életet, amely által vonzó hely lesz a jövő Magyarországa.

Az átadó ünnepségen jelen volt Dr. Pálinkás József, az MTA elnöke, Dr. Lengyel Györgyi, az EMMI közigazgatási államtitkára, Dr. Hoffmann Rózsa, az EMMI oktatásért felelős államtitkára és Dr. Maruzsa Zoltán, az EMMI felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkára.

 

A kinevezett egyetemi tanárok névsora:

DR. BALÁZS MIHÁLY, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi docense,

DR. BALÁZS ZOLTÁN, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense,

DR. BÁNHIDY FERENC, a Semmelweis Egyetem egyetemi docense,

DR. BAUER ANDRÁS, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense,

DR. BIRÓ SÁNDOR, a Debreceni Egyetem egyetemi docense,

DR. BODNÁR ISTVÁN, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi docense, aki hivatali elfoglaltsága miatt kinevezését későbbi időpontban veszi át,

DR. BONCZ IMRE, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi docense,

DR. BOZÓ LÁSZLÓ, a Budapesti Corvinus Egyetem kutatóprofesszora,

DR. CSIBRA GERGELY, a Közép-európai Egyetem egyetemi docense, aki hivatali elfoglaltsága miatt kinevezését későbbi időpontban veszi át,

DR. CSÖRGŐ PIROSKA, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi docense,

DR. DERÉNYI IMRE, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi docense,

DR. DÉVÉNYI SÁNDOR, a Pécsi Tudományegyetem tudományos tanácsadója,

DR. DO VAN TIEN, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi docense,

DR. DOMBI JÓZSEF, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docense,

DR. EISEMANN GYÖRGY, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi docense,

ERDŐSNÉ DR. PUSZTAI GABRIELLA, a Debreceni Egyetem egyetemi docense,

DR. FARKAS HENRIETT, a Semmelweis Egyetem egyetemi docense,

DR. FARKAS KATALIN, a Közép-európai Egyetem egyetemi docense, aki hivatali elfoglaltsága miatt kinevezését későbbi időpontban veszi át,

DR. FÖLDESI PÉTER, a Széchenyi István Egyetem egyetemi docense,

DR. GÁNGÓ GÁBOR, a Miskolci Egyetem egyetemi docense,

DR. GRESKOVITS BÉLA, a Közép-európai Egyetem egyetemi docense,

DR. HAJDU LAJOS, a Debreceni Egyetem egyetemi docense,

DR. HARTUNG FERENC, a Pannon Egyetem egyetemi docense,

DR. HEGYI PÉTER, a Szegedi Tudományegyetem tudományos főmunkatársa, aki külföldi útja miatt kinevezését későbbi időpontban veszi át,

DR. HERDON MIKLÓS, a Debreceni Egyetem egyetemi docense,

DR. JAKOVÁC ANTAL, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi docense,

DR. KÁROLYI GYÖRGY ZOLTÁN, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi docense,

DR. KÁROLYI GYULA, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi docense,

DR. KATZ SÁNDOR, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi adjunktusa,

DR. KÁZMÉR MIKLÓS, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi docense,

DR. KELEMEN DEZSŐ, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi docense,

DR. KEMÉNYFI RÓBERT, a Debreceni Egyetem egyetemi docense,

DR. KEPES ANDRÁS JÁNOS, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola főiskolai tanára,

DR. KISS ISTVÁN, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi docense,

DR. KÓBORI LÁSZLÓ, a Semmelweis Egyetem egyetemi docense,

DR. KOMLÓSI ISTVÁN, a Debreceni Egyetem egyetemi docense,

DR. KÓNYA ZOLTÁN, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docense,

DR. KOVÁCH IMRE, a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézet igazgatója, a Debreceni Egyetem egyetemi docense,

DR. KUCZMANN MIKLÓS, a Széchenyi István Egyetem egyetemi docense,

DR. LADÁNYI MÁRIA, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi docense,

DR. LENDVAY GYÖRGY, a Magyar Tudományos Akadémia Kémiai Kutatóközpont tudományos tanácsadója, a Pannon Egyetem egyetemi docense,

DR. MAJTÉNYI LÁSZLÓ, a Miskolci Egyetem egyetemi docense,

DR. MARSCHALKÓ MÁRTA, a Semmelweis Egyetem egyetemi docense,

DR. NÁDASDY ÁDÁM, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi docense,

DR. NAGY ZOLTÁN, a Szent István Egyetem egyetemi docense,

DR. NYIRÁDY PÉTER, a Semmelweis Egyetem egyetemi docense,

DR. NYITRAY LÁSZLÓ, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi docense,

DR. ORMOS ISTVÁN, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi docense,

DR. PONGRÁCZ JUDIT ERZSÉBET, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi docense,

DR. PROHÁSZKA ZOLTÁN, a Semmelweis Egyetem tudományos főmunkatársa,

DR. RÁBAI JÓZSEF, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi docense,

DR. REGLŐDI DÓRA, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi docense,

DR. ROVÓ LÁSZLÓ, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docense,

DR. RUPPERT ISTVÁN, a Széchenyi István Egyetem főiskolai tanára, aki külföldi útja miatt kinevezését későbbi időpontban veszi át

DR. SCHANDA BALÁZS TIBOR, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi docense,

SIMONNÉ DR. SARKADI LIVIA, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem egyetemi docense,

DR. SISA JÓZSEF, a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Kutatóintézet osztályvezetője, a Pécsi Tudományegyetem tudományos tanácsadója, aki külföldi útja miatt kinevezését későbbi időpontban veszi át,

DR. SMELLER LÁSZLÓ, a Semmelweis Egyetem egyetemi docense,

DR. SURÁNYI LÁSZLÓ BALÁZS, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi docense,

DR. SZABADOS SÁNDOR, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi docense,

DR. SZEGEDI ANDREA, a Debreceni Egyetem egyetemi docense,

DR. SZILASI MÁRIA, a Debreceni Egyetem egyetemi docense,

DR. SZKÁROSI ENDRE, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi docense,

DR. SZOLNOKI ATTILA, a Magyar Tudományos Akadémia Anyagtudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa, a Nyíregyházi Főiskola főiskolai docense,

DR. SZŐKE GYÖRGY, a Semmelweis Egyetem egyetemi docense,

DR. TAKÁCS ERZSÉBET, a Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpont laborvezetője, az Óbudai Egyetem kutatóprofesszora, aki külföldi útja miatt kinevezését későbbi időpontban veszi át,

DR. TELEGDI LÁSZLÓNÉ DR. PUTANKÓ JUDIT, az Óbudai Egyetem kutatóprofesszora,

DR. TÚRI LÁSZLÓ, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi docense,

DR. VARGA ZS. ANDRÁS, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi docense,

DR. VÁSÁRHELYI BARNA, a Semmelweis Egyetem egyetemi docense, aki külföldi útja miatt kinevezését későbbi időpontban veszi át,

DR. VERECZKEI ANDRÁS, a Pécsi Tudományegyetem egyetemi docense,

DR. WINDISCH PÉTER, a Semmelweis Egyetem egyetemi docense,

DR. WÖLFLING JÁNOS, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docense,

DR. ZSOLDOS IBOLYA, a Széchenyi István Egyetem egyetemi docense

Ugrás vissza Ugrás vissza...