Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Mégis, mit adott nekünk az EU?

Létrehozva: 2013. március 26.
Módosítás: 2013. március 26.
Forrás: Európai Parlament

Ugrás a cikkre...

ikonÉrtékelje a cikket!

?

-->

Cikk:

Vitaindító panelbeszélgetésre került sor a mai napon a Miskolci Egyetemen "Mi lenne, ha nem lenne Európai Unió?" címmel. A rendezvény Az én Európám című országos kommunikációs kampány keretében valósult meg, melynek célja, hogy megismertesse a fiatalokkal az Európai Unió és a magyar EU-tagság vívmányait: eredményeket és lehetőségeket, amelyeket talán már annyira magától értetődőnek tekintünk, hogy szinte észre sem vesszük őket.

Az eseményen Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős biztosa, Pelczné Dr. Gáll Ildikó, európai parlamenti képviselő és Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium európai uniós kétoldalú kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára vett részt. A meghívott előadókat és a hallgatókat az egyetem rektora, Prof. Dr. Patkó Gyula köszöntötte. Megnyitó beszédében nagyra értékelte, hogy a Miskolci Egyetem diákjai első kézből kaptak információkat az unióról, amelyeket beépíthetnek tanulmányaikba.

Andor László Magyarország uniós tagságának előnyei közül kiemelte a külföldi tanulási lehetőséget kínáló Erasmus-programot, melynek keretében évente négyezernél is több magyar diák kap ösztöndíjat más EU-s tagállam felsőoktatási intézményeibe. Andor elmondta, hogy az Európa-szerte óriási problémaként jelentkező fiatalkori munkanélküliség leküzdésére az Európai Bizottság többek között ifjúsági garanciaprogram létrehozására, a képzések javítására, a munkalehetőségek jobb megismertetésére és pénzügyi támogatásra tett javaslatot.

Pelczné Dr. Gáll Ildikó hangsúlyozta, hogy az Unió alapelvei - a négy szabadság elve - számos előnyt biztosítanak Magyarország számára, azonban receptet nem ad arra nézve, hogy hogyan képviseljük érdekeinket e keretek között. Ezért kell határozottan képviselni érdekeinket mind egyéni, mind nemzeti szinten is. Pelczné Dr. Gáll Ildikó kiemelte továbbá, hogy a gazdasági folyamatok nem az elszeparált, hanem az integrációban gondolkodó, ugyanakkor a nemzeti identitásukat megtartó országok számára teremtenek lehetőségeket.

Prőhle Gergely hangsúlyozta, hogy sokan csupán úgy tekintenek az Európai Unióra, mint egy "pénzeszsákra",  holott nagyon fontos az egyén felelőssége, az, hogy milyen módon használja fel az közösség által kínált lehetőségeket - legyenek azok uniós támogatások, képzési formák vagy a belső piac nyújtotta előnyök. Mindemellett az Unió értékközösség, amelynek a szolidaritás az egyik legfőbb összetartó ereje. A pénzügyi és gazdasági válság épp ezt a szolidaritást teszi próbára.

A rövid, gondolatindító előadásokat csaknem 200 hallgatóval folytatott párbeszéd követte. A vitafórumot Bakos Piroska újságíró, egykori EU-elnökségi szóvivő vezette.

Az én Európám című tájékoztató kampány az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete, Magyarország Külügyminisztériuma és az Európai Parlament Tájékoztatási Irodájának támogatásával valósul meg 2013. február 25. és március 25. között. A televíziós, rádiós és internetes megjelenések mellett a kampány keretében középiskolai és egyetemi előadásokra, vitafórumokra is sor kerül.

Ugrás vissza Ugrás vissza...