Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:EP: Nemzetközi bűnözés - egyszerűbb nyomozás, tiszteletben tartott jogok

Létrehozva: 2014. március 4.
Módosítás: 2014. március 4.
Forrás: Európai Parlament

Ugrás a cikkre...

ikonÉrtékelje a cikket!

?

-->

Cikk:

Gyorsabb és lényegre törőbb segítséget kaphatnak ezentúl azok a nyomozóhatóságok, amelyek másik tagországban lévő kollegáiktól például házkutatást vagy tanúk kihallgatását kérik. Ezt az európai nyomozási határozatra vonatkozó szabályok teszik lehetővé, amelyeket múlt csütörtökön fogadott el az Európai Parlament. Egy másik szavazás során a képviselők módosították a gyanúsítottak kiadatását szabályzó európai elfogatóparancsot. 

„Ezzel az eszközzel a hatóságok hatékonyan ki tudnak vizsgálni a határon átnyúló olyan bűncselekményeket, mint például a terrorizmus, a kábítószer-csempészet vagy a korrupció. A jogszabály az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartását is garantáljaˮ - mondta az európai nyomozási határozatról szóló irányelv parlamenti felelőse, Nuno Melo portugál néppárti képviselő. Az irányelvet 467 szavazattal, 22 ellenszavazat és 10 tartózkodás mellett fogadták el.

„Az európai elfogatóparancs tulajdonképpen maga az igazságügyi és belügyi terület eurója. Nagyon jó ötlet volt a bevezetése, ami azonban az erejét és fenntarthatóságát garantáló támogatás és biztosítékok nélkül történt. (…) Javítani kell az elfogatóparancs működésétˮ - jelentette ki az európai elfogatóparancsra vonatkozó szabályokat kidolgozó brit liberális Sarah Ludford képviselő. Javaslatát 495 szavazattal, 51 ellenszavazat és 11 tartózkodás mellett fogadták el.

Szigorúbb határidők

Az európai nyomozási határozat célja, hogy az igazságügyi szervek nyomozásra kérhessék fel más uniós országok hatóságait, és így bizonyítékot gyűjthessenek más tagállamban. Az új szabályok értelmében a tagállamoknak 30 nap alatt kell eldönteniük, hogy befogadják-e az európai nyomozás iránti kérelmet. A kérelem elfogadása esetén 90 nap alatt kell lefolytatniuk a kért nyomozást. Ha késik a nyomozás, azt jelenteni kell a kérelmező államnak.

Nehezen visszautasítható

Az európai nyomozási kérelem csak viszonylag körülhatárolt alapon utasítható vissza, például ha az nemzetbiztonsági érdeket sért. A képviselők viszont a gyanúsítottak alapjogainak védelmét több helyen módosították, így a tagállamok már arra hivatkozva is elutasíthatják a nyomozás iránti kérelmet, hogy az álláspontjuk szerint országukban nem összeegyeztethető az alapjogok védelmével.

Az európai nyomozási határozatra vonatkozó irányelv hatályba lépéséhez még a Miniszterek Tanácsának formális támogatására is szükség van. Ezt követően a tagállamoknak három év alatt kell saját jogrendjükbe illeszteniük a szabályt. Az Egyesült Királyság részt vesz az európai nyomozati határozatban, míg Írország és Dánia kívül marad.

Az európai elfogatóparancs szabályainak felülvizsgálata

A Parlament egy másik döntésével az európai elfogatóparancs egy éven belüli felülvizsgálatára kérte fel az Európai Bizottságot. A Ludford képviselőnő által összeállított állásfoglalás részletes ajánlásokat fogalmaz meg a reformra vonatkozóan. A képviselők szerint az európai elfogatóparancs ugyan jelentősen felgyorsította a kiadatási eljárást, de javítani kell a gyanúsítottak és a vádlottak eljárási jogainak védelmét, a fogvatartás körülményeit, és meg kell akadályozni, hogy egyes államok túl gyakran folyamodjanak az eljáráshoz. 2005 és 2009 között 54 689 esetben adtak ki európai elfogatóparancsot, de csak 11 630 esetben hajtották azt végre. 

Európai nyomozási kérelem

Európai elfogatóparancs

Ugrás vissza Ugrás vissza...