Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Nasrin Sotoudeh és Jafar Panahi kapja 2012-ben a Szaharov-díjat

Cikk:

Két iráni emberi jogi aktivista, Nasrin Sotoudeh jogász és Jafar Panahi filmrendező kapja idén az Európai Parlament gondolatszabadságért járó Szaharov-díját. A díj sorsáról Martin Schulz EP-elnök és a frakcióvezetők döntöttek.

"Az, hogy a gondolatszabadságért járó Szaharov díjat az iráni Nasron Sotoudeh és Jafar Panahi kapja, a szolidaritáson túl annak az elismerése, hogy nem törte meg őket a félelem és a megfélemlítés, és hazájuk sorsát sajátjuk elé helyezték. Őszintén remélem, hogy személyesen tudják majd átvenni a díjat decemberben" - fogalmazott Martin Schulz a bejelentést követően.

A díjat Schulz az Európai Parlament december 12-i strasbourgi ülésén, ünnepélyes keretek között adja át.

Nasrin Sotoudeh

Nasrin Sotoudeh iráni jogász és emberi jogi aktivista. A vitatott 2009. júniusi elnökválasztást követően ő képviselte a bebörtönzött iráni ellenzéki aktivistákat és politikusokat csakúgy, mint a halálbüntetésre ítélt fiatalkorú bűnelkövetőket. Nasrin Sotoudehet 2010 szeptemberében letartóztatták propaganda terjesztése és az állambiztonság elleni szervezkedés vádjával, és az evini börtönbe zárták, ahol magánzárkában őrzik.

Jafar Panahi

Jafar Panahi iráni filmrendező, forgatókönyvíró és vágó. Első nemzetközi elismerését bemutatkozó filmjével, "A fehér léggömb" (The White Balloon) című alkotással szerezte 1995-ben. A film elnyerte az 1995-ös cannes-i filmfesztivál Arany Kamera díját - ez volt az első jelentős díj, amelyet iráni filmnek ítéltek oda Cannes-ban. Jafar Panahi filmjei arról ismertek, hogy humanista szempontból mutatják be az iráni életet, gyakran a gyermekek, a szegények és a nők nehéz helyzetét helyezve középpontba.

Jafar Panahit 2010 márciusában letartóztatták, hat év börtönbüntetésre ítélték, húsz évre eltiltották a filmrendezéstől, és megtiltották neki, hogy elhagyja az országot. Legutóbbi, "Ez nem egy film" című alkotását egy süteménybe rejtett pendrive-on csempészték ki Iránból és juttatták el a 2011-es cannes-i filmfesztiválra.

Sotoudehet és Panahit a szocialista, a liberális és a zöldpárti frakció, valamint José Ignacio Salafranca, Elmar Brok és 11 további képviselő jelölte a díjra.

A két további döntős Ales Bialiatski fehérorosz polgári jogi aktivista és a Pussy Riot punkzenekar volt.

Háttér

Az Andrej Szaharov szovjet-orosz fizikusról és ellenzéki gondolkodóról elnevezett díjat az Európai Parlament 1988 óta minden évben olyan személyeknek vagy szervezeteknek ítéli oda, akik kiállnak a demokráciáért és az emberi jogokért. A kitüntetés mellé 50 000 eurós pénzdíj jár.

Ugrás vissza Ugrás vissza...