Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Tavaszi külképviselői értekezlet

Létrehozva: 2008. március 31.
Módosítás: 2008. április 1.
Forrás: Magyar Turizmus Zrt.

Ugrás a cikkre...

PiktogramKapcsolódó anyagok

?

ikonÉrtékelje a cikket!

?

-->

Cikk:

Magyar Turizmus Zrt.
Kommunikációs Csoport
Budapest, 2008. március 31.

A Magyar Turizmus Zrt. 21 országban működő 23 külképviseletének vezetői március 31. és április 4. között Magyarországon tartózkodnak, a hagyományos tavaszi külképviselői értekezlet alkalmából. Az idei tervek és elvárások egyeztetése mellett a külképviselők workshopon is részt vesznek, amelyen a hazai turisztikai szolgáltatókkal, illetve szakmai szervezetekkel folytatnak megbeszéléseket. Az értekezletek és szakmai találkozók mellett a külképviselők tanulmányút keretében megismerkedhetnek a Balaton turisztikai régió aktuális turisztikai kínálatával is.

A Magyar Turizmus Zrt. 23 külképviseletének vezetőit március 31-én reggel a Magyar Turizmus Zrt. vezetősége köszöntötte. Dr. Niklai Ákos, az MT Zrt. Igazgatóságának elnöke és Rusznák Imre, az MT Zrt. Felügyelő Bizottságának elnöke beszédében a külképviseletek tevékenységének még hatékonyabbá tételére vonatkozó elképzeléseit fejtette ki. Dr. Róna Iván, az MT Zrt. vezérigazgatója ismertette a nemzeti turisztikai marketingszervezet külképviseleti irodákkal szemben támasztott elvárásait 2008-ra vonatkozóan, valamint beszélt a Légi Marketing Alap, illetve a stratégiai partnerekkel való szoros együttműködés jelentőségéről. Szűcs Balázs, a Társaság vezérigazgató-helyettese ismertette a Budapest Winter Invasion, és más kiemelt marketingkampányok eddigi eredményeit, illetve beszélt a 2009. évi tevékenység előkészítéséről is.

A belső értekezletet követően Dr. Kovács Miklós turisztikai szakállamtitkár köszöntötte a résztvevőket, és röviden ismertette a szakállamtitkárság aktuális tevékenységét, kiemelve a turisztikai törvénnyel, valamint a Turisztikai Desztinációs Menedzsmentszervezetek kialakításával kapcsolatos teendőket és eredményeket.

A szakmaiság és a partnerség jegyében az MT Zrt. stratégiai partnereket is meghívott az eseményre. Ennek keretében Zimányi Zsófia, a Budapesti Fesztiválközpont Kht. ügyvezető igazgatója megköszönte a képviselőknek, a Budapesti Tavaszi Fesztivál népszerűsítése érdekében, a közreműködésükkel megvalósult tanulmányutat. Páldi Y. György, a Skal Club Hungary elnöke pedig a 2009-es Világkongresszus jelentőségét és részleteit ismertette.

A Magyar Turizmus Zrt. által létrehozott Légi Marketing Alap kialakításával kapcsolatban a Társaság szoros együttműködést alakított ki a debreceni és a balatoni régióval. Debrecenben az önkormányzatok, vállalkozók és a repülőtér 28 millió forintot helyezett el a Légi Marketing Alapban, amelyet az MT Zrt. ugyanekkora összeggel egészít ki. A város Légi Marketing Alap létrehozásával kapcsolatban elért eredményeiről Pajna Zoltán, Debrecen városának alpolgármestere, Farkas András, az Airport Debrecen képviselője, továbbá Zámbori Péter, a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. marketing- és kommunikációs igazgatója számolt be. Ezt követően Palkó Lajos, a FlyBalaton repülőtér értékesítési és marketing igazgatója tartott előadást az új járatok indítására vonatkozó együttműködési lehetőségekről.

Antal Gábor, a Lufthansa értékesítési vezetője a légitársaság szempontjából mutatta be, hogy milyen feltételek megléte szükséges egy-egy új járat indításához.

Az MT Zrt. és a magyar befektetésösztönzési és kereskedelemfejlesztési ügynökség, az ITD Hungary március 3-án aláírt megállapodásáról - amelynek értelmében a két szervezet általános és országspecifikus együttműködést folytat a jövőben - Váczi András, marketingigazgató tartott prezentációt a külképviselőknek. Ezt követően Bogyay Katalin, az Oktatási és Kulturális Minisztérium nemzetközi szakállamtitkára beszélt a turisztikai és kulturális képviseletek közötti együttműködés lehetőségeiről, kiemelve, hogy 2009. a Kultúra Éve lesz a turizmusban.

A program részeként Ikvai-Szabó Imre, főpolgármester-helyettes is köszöntötte a résztvevőket, és bemutatta a főváros fejlesztési terveit. Végül a Reneszánsz Évad rendezvényeiről, és a közös megjelenési lehetőségekről a Hungarofest Kht. képviselői tartottak előadást.

Valamennyi stratégiai partner prezentációja után a külképviselők interaktív beszélgetés keretében osztották meg egymással és a résztvevőkkel szakmai tapasztalataikat, illetve megvitatták a jövőre vonatkozó elképzeléseiket is.

A program második napján, április 1-jén, a külképviselők egy egész napos workshop keretében találkoznak a hazai turisztikai szolgáltatók (szállodák, utazási irodák), szakmai szervezetek, rendezvényhelyszínek és múzeumok képviselőivel. A szakmai találkozóra bejelentkezett szolgáltatók részére találkozónként 20 perc áll rendelkezésre az adott piacon történő együttműködési lehetőségek megvitatására.

A külképviselők a féléves értekezleteik során minden alkalommal megismerkednek egy-egy turisztikai régió aktuális kínálatával, ezúttal a Balatoni turisztikai régióba kirándulnak. Az április 2-án kezdődő kétnapos tanulmányút alatt a szakemberek ellátogatnak többek között Siófokra, ahol Rosta Sándor, a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke fogadja a csoportot, majd egy prezentáció keretében megismerkedhetnek a Balatonsound Fesztivál programkínálatával. Ezt követően Sárdi Árpád, a Dél-dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke ünnepélyes keretek között „a Dél-Dunántúl turizmusáért" díjat adományozza Székely Györgynek, a skandináv területek külképviselőjének. A képviselők a sármelléki repülőteret is megtekintik, továbbá felkeresik az újonnan épült szállodákat és gyógyfürdő létesítményeket Zalakaroson és Sárváron, majd az első nap zárásaként Hévízre látogatnak, ahol borkóstoló várja őket. A tanulmányút második napján megtekintik a Balaton golfpályát, megismerkednek Balatonfüred fejlesztési lehetőségeivel, Veszprémben pedig a városnézést követően Pál Béla, az Országgyűlés Sport- és Turisztikai Bizottságának alelnöke, és Horváth András, a Közép-dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke köszönti a külképviselőket.

A következő külképviselői értekezletre 2008 őszén kerül sor.

Ugrás vissza Ugrás vissza...