Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Sólyom László köztársasági elnök hivatalában fogadta a ”Jobb velünk a világ! 2009” program szervezőit

Cikk:

Köztársasági Elnöki Hivatal  
Stratégiai és Kommunikációs Főosztály
Budapest, 2009. augusztus 25.

        
Sólyom László köztársasági elnök ma hivatalában fogadta a ”Jobb velünk a világ! 2009” program szervezőit. A ”Jobb velünk a világ!” program 2007-ben indult útjára, amelynek keretében a Nemadomfel Együttes és a támogatók 2008-ban nagy sikerű jótékonysági koncertet tartottak Sólyom Erzsébet, Mádl Dalma és Göncz Zsuzsa asszonyok fővédnökségével a Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára.

Idén, Sólyom László és Sólyom Erzsébet, Mádl Ferenc és Mádl Dalma, Göncz Árpád és Göncz Zsuzsa társfővédnöksége, valamint Kállai Ernő kisebbségi ombudsman támogatása mellett a roma gyerekek felzárkózásának fontosságára kívánják felhívni a szervezők a társadalom figyelmét. A Papp László Sportarénában 2009. október 18-án megtartandó jótékonysági koncert bevételeit Szendrőlád település iskolája és óvodája javára ajánlják fel. A program azonban nemcsak a közel 800 szendrőládi óvodás és kisiskolás roma gyermek tehetséggondozását tűzte ki célul, hanem az elfogadás és a szeretet jegyében személyes kapcsolatokat épít ki a többségi társadalom és a cigányság között, hiszen a rendezvényre érkezőket budapesti családok látják vendégül majd.

A fővédnökök és támogatók reményüket fejezik ki, hogy a ”Jobb velünk a világ! 2009” program jelmondata, mely szerint „Mindenki elég gazdag ahhoz, hogy másoknak segítsen!”, nemcsak megerősíti a társadalomi szolidaritást, hanem kifejezi az igényt az újrakezdéshez a cigányság és a többségi társadalom viszonyában is.

Ugrás vissza Ugrás vissza...