Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:A 2012-es Országvédelmi költségvetés

Cikk:

Miniszterelnökség
Kormányszóvivői Iroda
2011. szeptember 30.


Az elmúlt időszak nemzetközi gazdasági folyamatai azt bizonyítják, hogy az Európai Unió még éveken keresztül egy elhúzódó pénzügyi-gazdasági válsággal küzdő térség marad. Ezt alapvetően az okozza, hogy az uniós országok jelentős része nem képes megállítani az államadósság növekedését. Közlemény.

Magyarország ezzel szemben 2011-ben elkezdte csökkenteni államadósságát, valamint megteremtette, illetve az év hátralévő részében megteremti a nagy ellátó rendszerek átszervezését biztosító törvényi alapokat. Ennek szellemében készült a jövő évi Országvédelmi költségvetés.

A Kormány minden korábbi vállalását tartani kívánja, így a 2012. évi Országvédelmi költségvetés megalkotásakor a kiadási oldalon takarékossági intézkedések bevezetéséről döntött, másrészt - az arányos és egykulcsos adórendszer kiterjesztésével együtt - a költségvetés bevételi oldalán a tervezett többletből finanszírozza a költségvetési hiány-, valamint az államadósság csökkentését. A 2012-es költségvetési év így a válságzónától való elrugaszkodás éve lesz.

A Kormány a költségvetés elfogadásával csökkenteni kívánja Magyarország gazdasági kiszolgáltatottságát, pénzügyi kitettségét, és újabb lépéseket tesz az ország stabilitása érdekében. Ennek megfelelően az államadósság jövőre 1 százalékkal (73 százalékról 72 százalékra) tovább csökken és a GDP arányos költségvetési hiány is jóval a 3 százalék (2,5 százalék) alatt marad.

A jövő évi költségvetés öt kiemelt célt irányoz elő. 2012-ben tovább halad az egyszerűsítés irányába az arányos, egykulcsos adórendszer, célja az adóelkerülés és az adókiskapuk bezárása. A Kormány saját lábra állítja a nyugdíjkasszát azzal a céllal, hogy a jövőben ne termelje újra az államadósságot. Ezek mellett jelentős átalakításon megy keresztül az egészségügy, továbbá a jelenlegi 595 ezer jövedelempótló juttatásból részesülő állampolgár közül legalább 200 ezer fő visszatér a munka világába a Start Munkaprogram segítségével. A következő évben az eurózónából esetlegesen érkező további veszélyekre történő felkészülés érdekében, a Kormány először tesz javaslatot az Országgyűlés részére egy Országvédelmi Alap létrehozására, amely biztonsági tartalékként szolgál minden rendkívüli helyzet megfelelő kezelésére.

Az államháztartás egyenlege a 2012. évi Országvédelmi Költségvetésben mintegy 1000 milliárd forinttal (303 milliárd forint kiadáscsökkentéssel, 445 milliárd forint többletbevétellel, valamint a 2011-ben zárolt 250 milliárd forint 2012-es évre bázisként történő beépítésével) javul. Ez az egyenlegjavulás lehetővé teszi, hogy 2012-ben többletfinanszírozásban részesüljön a közbiztonság megerősítése, az egészségügy átalakítása, az oktatás megújítása, a társadalmi felzárkóztatás különböző programjai, a gazdaságfejlesztés területe, valamint a hatékony, állampolgár-barát államszerkezet korszerűsítése.

A Kormány azzal számol, hogy az országot körülvevő kedvezőtlen európai és nemzetközi gazdasági környezet okán még hosszú távon komoly kihívásokkal kell Magyarországnak szembenéznie. Ebből következően a Kormány felkészült az árfolyamváltozásból fakadó kockázatok kivédésére. Egyrészt a Nemzetgazdasági Minisztérium a beterjesztett költségvetés alapjául szolgáló árfolyamszint mellett két további árfolyamszinttel kalkulálva is modellvizsgálatokat végzett. A Kormánynak így lehetősége nyílik arra, hogy kedvezőtlen gazdasági változások bekövetkezte esetén felkészülten, kész megoldásokkal reagáljon a kialakult helyzetre. Másrészt a Kormány összesen mintegy 300 milliárd forintos biztonsági tartalékot (150 milliárd Országvédelmi Alap, 100 milliárd általános tartalék, 50 milliárd kamatkockázati tartalék) képez a váratlan pénzügyi kockázatok kezelésére.

Azok, akik támadják az Országvédelmi költségvetést, nem értik a válság alatt újraformálódó világ legfontosabb kihívásait, így megfelelő válaszaik sincsenek a kialakulóban lévő helyzetre. Számukra az egyedül elfogadható terápia az államadósság és a lakossági hitelállomány növelése, valamint a megszorítások politikája. Ez a politika az elmúlt 20 évben megdőlt, csődközeli állapotba sodorta az országot. Ennek folytatása a görög út. A Kormány a 2012-es Országvédelmi költségvetéssel ezt az utat elkerüli.

Az Országvédelmi költségvetés biztosítja, hogy az euroválság negatív hatásai ellenére egyetlen magyar család életében se következzen be olyan fordulat, mint ami jelenleg Görögországban tapasztalható. A kormány mindenkin segít a jövőben is, a költségvetés biztosítja, hogy 2012-ben mindenki előbbre jusson.
 

Ugrás vissza Ugrás vissza...