Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Az amerikai kongresszus Wallenberg-megemlékezéséről

Cikk:

A Külügyminisztérium üdvözli, hogy Raoul Wallenberg születésének 100. évfordulóján az életmentő tevékenységét méltató emlékévhez kapcsolódóan az amerikai Képviselőház 2012. áprilisi egyhangú szavazását követően 2012. július 11-én a Szenátus is egyhangúan megszavazta a Raoul Wallenberg centenáriumi megemlékezési törvénytervezetet (Raoul Wallenberg Centennial Celebration Act). 

Ennek eredményeképpen a Kongresszus az Egyesült Államokban adható legmagasabb polgári kitüntetést, a Kongresszusi Arany Érdemérmet (Congressional Gold Medal) adományozza Raoul Wallenbergnek. A törvény hosszasan részletezi Wallenberg második világháború alatt Magyarországon kifejtett hősies tevékenységét, külön kiemelve, hogy a vészkorszakot túlélő 120 ezres magyar zsidóság közül mintegy 100 ezer az amerikai Háborús Menekültügyi Bizottság segítségével a Magyarországon szolgálatot teljesítő svéd diplomatának köszönheti az életét. A megmentettek közül név szerint említi a néhai Tom Lantos kongresszusi képviselőt, Tommy Lapid volt izraeli miniszterelnök-helyettest és az olaszliszkai hászid dinasztiát az Egyesült Államokba átvivő Friedlander rabbit.

A szavazás estéjén a Friedlander csoport által szervezett megemlékezésre eljutatott üdvözletében Szapáry György washingtoni magyar nagykövet kifejezte örömét, hogy a Magyarországon a „humánum lovagjaként” tisztelt svéd diplomatáról születésének 100. évfordulóján a legmagasabb kitüntetés megadásával emlékezik meg az amerikai törvényhozás. Martonyi János külügyminiszter szavait idézve sajnálattal állapította meg, hogy „a vészkorszak idején a magyar állam megmérettetett, és könnyűnek találtatott. Nem tudta megvédeni állampolgárait, elpusztításukhoz – igaz, megszállás alatt – segítséget nyújtott”. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy Wallenberg mellett számos magyar és külföldi, hívő és nem hívő, polgári személy és katona segített hősiesen az életmentésben. Így Salkaházi Sára nővér is, aki számos zsidó üldözöttet bújtatott, és akit később önzetlen cselekedetéért a Dunába lövettek, valamint méltatta Koszorús Ferenc vezérkari ezredes bátorságát Tom Lantos szavait idézve, miszerint a „tengelyhatalmak országai között egyedülálló módon katonai ellenszegüléssel akadályozta meg zsidók deportálását.”

A nagykövet zárszóként kiemelte, hogy nemzeti tragédiánk kapcsán közös felelősségünk levonni múltunk tanulságait és folytatni a megkezdett párbeszédet zsidó és nem zsidó magyar, amerikai és világ bármely táján élő barátainkkal, hogy felvegyük a harcot az antiszemitizmus, az intolerancia és a gyűlölet ellen.

Ugrás vissza Ugrás vissza...