Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Prőhle Gergely előadása a hamburgi Übersee Klubban

Cikk:

Prőhle Gergely helyettes államtitkár Klaus von Dohnanyi szociáldemokrata politikus, egykori polgármester és a helyi magyar egyesület meghívására március 15-én Hamburgban járt.

Klaus von Dohnanyi szervezésében a város nagy hagyományú intézményében, az Übersee Klubban tartott előadást a magyarországi helyzetről, melynek résztvevői a hamburgi politikai és tudományos élet fontos szereplői voltak. Prőhle Gergely az előadást követő beszélgetés során részletesen ismertette a negyedik alkotmánymódosítást követően kialakult vitát, az ennek kapcsán megfogalmazott álláspontokat. Részletesen beszélt a rendszerváltást megelőző és azt követő alkotmányjogi, politikai viták kimeneteléről, a magyar politikai szereplők ezzel kapcsolatos nézeteiről. Klaus von Dohnanyi felidézte a közelmúltban lezajlott magyarországi utazásának tapasztalatait, különös tekintettel az Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott beszélgetésére. Felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy mennyire fontos a sokszor leegyszerűsítő, felületes újsághírek mögé nézni – ezért is tartotta fontosnak Prőhle Gergely hamburgi meghívását.

A helyettes államtitkár a nemzeti ünnep estéjén előadást tartott a Hamburgi Magyar Egyesületben, ahol az 1848-as 12 pont alapján elemezte a jelenlegi magyarországi politikai helyzetet, nemzetpolitikai törekvéseinket, az Európai Unióval kapcsolatos álláspontunkat.

Ugrás vissza Ugrás vissza...