Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Tájékoztató a lakásszövetkezetek részéről 2007. január 31-éig bejelenthető választás teljesítésének módjáról

Létrehozva: 2007. január 19.
Módosítás: 2007. január 19.
Forrás: Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal

Ugrás a cikkre...

ikonÉrtékelje a cikket!

?

-->

Cikk:

Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal
2007. január 19.

Az elmúlt év végén kihirdetett törvény - az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2006. évi CXXXI. törvény - előírása szerint 2007. július 1-jétől tárgyi adómentessé válik a lakásszövetkezet tulajdonában álló lakóingatlan, egyéb ingatlan közös használatának biztosítása (vagyis „a lakásszövetkezetnek a közös költség ellenében nyújtott szolgáltatása"). A törvény rendelkezése (199. §) lehetővé tette a lakásszövetkezetek számára, hogy a 2007. július 1-jétől tárgyi adómentessé váló tevékenységükre - választásuk alapján - már 2007. január 1-jétől tárgyi adómentességet alkalmazzanak. A tárgyi adómentesség január 1-jétől való alkalmazásának feltétele, hogy a lakásszövetkezet a tárgyi adómentesség alkalmazására vonatkozó választását 2007. január 31-éig bejelentse az állami adóhatóság részére.

A lakásszövetkezetek fenti választásának bejelentésére az állami adóhatóság a 07T202L jelű adatlapot rendszeresítette. Az adatlap kizárólag az APEH honlapjáról - www.apeh.hu - tölthető le. Az adatlap elérési útvonala a honlapon a következő: „Letöltések > Nyomtatványkitöltő programok > Adatbejelentők, adatmódosítók". A kinyomtatott, aláírt adatlap postai úton, vagy személyesen nyújtható be a lakásszövetkezet székhelye szerint illetékes állami adóhatósághoz.

Ugrás vissza Ugrás vissza...