Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Vasúti közlekedési helyzetkép csütörtök reggel

Cikk:


MÁV ZRt.
Kommunikációs Igazgatóság
Budapest, 2008. december 18.


A VDSzSz Szolidaritás munkabeszüntetése miatt továbbra is bizonytalan a vasúti menetrend. Ezért útvonal rövidülésekre és jelentős késésekre kell számítani csütörtökön, csakúgy, mint az előző napokban. A MÁV a lehetőségeihez képest megszervezi a vonatközlekedést, természetesen a vasúti biztonsági előírások betartásával.

A MÁV-START 731 munkavállalója közül 244-en sztrájkoltak az éjszaka folyamán, 487-en dolgoztak. A MÁV Zrt Pályavasúti területán, a forgalomirányítást végző 1658 vasutas közül csupán 95-en nem vették fel a munkát, így 1563-an dolgoztak. Természetesen a számok változnak majd ismét, amint megtörténik a nappalos műszakváltás.

Budapest Déli pályaudvaron és a Keleti pályaudvaron nincs vonatközlekedés, de a Nyugati pályaudvar működik.

Budapest környékén, Rákoshegy-Újszász-Szolnok között járnak a vonatok. A ceglédi és a váci vonalon kétórás közlekedési rend van, a vonatok Kőbánya-Kispestig közlekednek. A veresegyházi vonalon néhány vonat jár, az esztergomin is. Rákoson és Aszódon sztrájkolnak, ezért Pécel és Gödöllő között egy-egy vonat közlekedik. Hatvannál is sztrájkolnak.

Budapest Kelenföld-Székesfehérvár-Lepsény, illetve a pusztaszabolcsi, dunaújvárosi vonalon óránkénti közlekedés van Kelenföldig. Komárom, Győr és Hegyeshalom felé menő vonatok is ezt a pályaudvart használják. Kunszentmiklós-Tassnál akadozik a személyszállítás.  
Miskolc Tiszai pályaudvaron, Nyékládházán, Egerben, Forró-Encsen, Novajidrányban, Edelényben, Kálon sztrájkolnak. Az utasokat Bz-motorvonatok szállítják: Ózd,  Tornanádaska, Mezőkeresztes, Füzesabony, Hatvan felé, valamint Olaszliszka és Sátoraljaújhely között. Füzesabony-Eger között nincs vonat. Mezőzombornál sztrájkolnak.

Debrecen, Nyíregyháza környékén sem tud minden vonat eljutni a végállomására. Szeged állomás nem indít, nem fogad, a budapesti közlekedés Kiskundorozsma állomásról bonyolódik. Szeged és Kiskundorozsma között autóbuszok szállítják utasainkat. A helyi személyvonatokat ritkítják, személyzetét hatékonyabban használhatják fontosabb vonatoknál. Szeged-Rókusról kisebb késésekkel közlekednek Békéscsabára a vonatok. Nem járnak a vonatok Kisszénás-Kondoros, Mezőtúr-Orosháza-Mezőhegyes, Mezőhegyes-Battonya, valamint Szeged-Szabadka között. Baja, Kecskemét, Békéscsaba helyzete egy-egy vonat kimaradása mellett kielégítő, késések mindenütt vannak.
 
Szombathely állomás még mindig nem tud indítani és fogadni vonatokat, az utasokat a korábbi gyakorlatoknak megfelelően eljuttatják a vonatpótló autóbuszok azokhoz az állomásokhoz (Vép és Püspökmolnári, Ják-Balogunyom és Acsád), ahonnét továbbközlekedhetnek vonatokkal.

Zalaegerszegen az átmenő forgalom biztosított, a forgalmi szolgálatra jelentkező munkatársak közül mindenki felvette a munkát. A jegyvizsgálók korlátozták a vonatközlekedést, összesen három vonatot tudtak indítani; Szombathely, Nagykanizsa és Hodos irányába. Zalaegerszegről Ukk állomásig továbbra is vonatpótló autóbuszokkal juttatják el az utasokat. Ukk állomástól Bz-motoros vonatközlekedés biztosított. Celldömölkön a korábbiakhoz hasonlóan az átmenő személyforgalom biztosított, bár a forgalmi szolgálatban dolgozó munkatársak itt sem befolyásolják a személyvonatok közlekedését.
 
A pécsi területen a következő a helyzet

Vonal

Helyzet

Budapest-Nagykanizsa

Siófok sztrájkol, ezért csak részleges a közlekedés.

Kaposvár-Siófok

Nem közlekednek a vonatok.

Kaposvár-Fonyód

Nem közlekednek a vonatok.

Somogyszob-Bszentgyörgy

Nem közlekednek a vonatok.

Somogyszob-Nagyatád

Nem közlekednek a vonatok.

Budapest-Pécs

Bizonytalan a közlekedés a jegyvizsgálók sztrájkolnak. A személyvonatok Pusztaszabolcs és Dombóvár között közlekednek.

Dombóvár-Gyékényes

Nem közlekednek a vonatok.

Sárbogárd-Székesfehérvár

 Közlekednek a vonatok.

Rétszilas-Bátaszék

Közlekednek a vonatok.

Godisa-Komló

Jegyvizsgáló sztrájkja miatt nem közlekednek a vonatok.

Dombóvár-Bátaszék

Közlekednek a vonatok.

Pécs-Gyékényes

A vonalon részleges a vonatforgalom. Pécs és Barcs között közlekednek a vonatok.

Szentlőrinc-Sellye

Részlegesen közlekednek a vonatok.

Pécs-Pécsvárad

Közlekednek a vonatok.

Pécs-Mohács

Villány-Magyarbóly

Részlegesen közlekednek a vonatok. Jelenleg Pécs-Villány viszonylatban lehet utazni.   Villány-Magyarbóly között nem közlekednek a vonatok.


A MÁV-START Zrt ezúton is tájékoztatja az utasokat, hogy a szakszervezeti sztrájk ideje alatt a MÁV-START Zrt. honlapján folyamatosan figyelemmel követhetik az aktuális vasúti közlekedés helyzetét. A www.mav-start.hu oldal sárga színnel kiemelt „Sztrájk percről-percre" rovatban rendszeresen frissítésre kerülnek a személyszállító vonatok indulására vagy kimaradására vonatkozó információk.
 
Ugrás vissza Ugrás vissza...