Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Nagy Erzsébet emlékére

Létrehozva: 2008. január 29.
Módosítás: 2008. január 30.
Forrás: Miniszterelnöki Hivatal

Ugrás a cikkre...

ikonÉrtékelje a cikket!

?

-->

Cikk:

Miniszterelnöki Hivatal
Kormányszóvivői Iroda
2008. január 29.

Nagy Erzsébet nemcsak azért érdemelte meg a kortársak figyelmét, mert a modern magyar történelem egyik legnagyobb személyiségének volt a lánya. Szellemi értelemben is örököse volt Nagy Imrének, és mint ilyen, a saját jogán is fontos személyisége közéletünknek.

Nagy Erzsébet sorsa összeforrott 1956-tal. Édesapja és férje szerepvállalása miatt a kádári diktatúra megfosztotta valódi szabadságától, de ő jogfosztottan, majd a rendszerváltás után immár elismerve és szabadon is annak szentelte az életét, hogy a forradalom örökségét gondozza.

És ez bizony áldozatokat követelő munka volt 1956 után, és az maradt 1989-et követően is: előbb a zsarnoksággal, utóbb pedig a nemzet, az '56 utáni nemzedékek megosztottságával kellett megküzdenie.

De ő sosem tért ki e küzdelem elől: mindannyiunk emlékezhetünk rá, hogy tavaly, már betegen is mennyi erőfeszítést tett azért, hogy Nagy Imrére és mártírtársaira, valamint, magára 1956-ra végre ne egymás ellenében, hanem együtt emlékezzenek a parlamenti erők.

Nagy Erzsébet számomra nem pusztán a hazáját szerető, 1956 örökségét oly szenvedélyesen gondozni igyekvő demokrata volt, hanem barát is, aki megtisztelt a tanácsaival, segítő szándékú kritikáival.

Elvesztése ezért most kétszeres fájdalom a számomra.

Őszinte nagyrabecsüléssel és megrendüléssel hajtok fejet Nagy Erzsébet emléke előtt.

Gyurcsány Ferenc,
a Magyar Köztársaság miniszterelnöke

Ugrás vissza Ugrás vissza...