Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Módosult a látvány-csapatsport támogatását biztosító jogszabályi környezet

Cikk:

Ahogyan azt a hatályba lépést követően, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága Közleményben jelezte, módosult a látvány-csapatsport támogatását ösztönző jogszabályi környezet.

A látvány-csapatsport támogatását biztosító első (2011. július 1-től 2012. június 30-ig terjedő) támogatási időszak hamarosan az utolsó harmadához érkezik, ebből következőleg egyre több gyakorlati tapasztalat áll mind a sportfejlesztési program bírálatát végző és a támogatási igazolások kiállításának folyamatát nyomon követő szakszövetségek, mind a bírálat mellett az ellenőrzést végző, sport költségvetési háttérintézmény, a Nemzeti Sport Intézet rendelkezésére.

A gyakorlati tapasztalatok, a sportfejlesztési programok megvalósítása, valamint ezek monitoring tevékenysége, valamint a mindehhez kapcsolódó előrehaladási jelentések és részelszámolások során észlelt, illetve jelzett és előzetesen valamennyi érintett részvételével egyeztetett kérdések megoldását, rendezését szolgálja a Magyar Közlöny 44. számában megjelent, a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény módosításáról szóló 2012. évi XXXIII. törvény, valamint a látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról, felhasználásáról, a támogatás elszámolásának és ellenőrzésének, valamint visszafizetésének szabályairól szóló 107/2011. (VI. 30.) Korm. rendelet módosításáról szóló 76/2012. (IV. 13.) Korm. rendelet.

Mindkét jogszabály-módosítás 2012. április 14-én lépett hatályba. (A jogszabályok az alábbi linken elektronikus úton is elérhetőek: http://www.magyarkozlony.hu/)

Ugrás vissza Ugrás vissza...