Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:FELHÍVÁS támogatási igény benyújtására

Cikk:

A Nemzetgazdasági Minisztérium költségvetésében szereplő „Idegenforgalmi adó differenciált kiegészítése” előirányzatra azon helyi önkormányzatok nyújthatnak be támogatási igényt, amelyek szednek idegenforgalmi adót 2012-ben, továbbá megfelelnek az alábbi feltételeknek.

Támogatási igényt nyújthatnak be

  • Budapest esetében a Fővárosi Önkormányzat, valamint az idegenforgalmi adót 2012-ben önállóan beszedő kerületi önkormányzatok;
  • a vidéki helyi önkormányzatok közül azok, amelyek esetében az üdülőhelyi feladatok normatív hozzájárulás 2009. évi összege, valamint a 2012. évi eredeti előirányzatának különbsége meghaladja a település 2009. évi összes működési kiadásának 1,4%-át.

A rendelkezésre álló összes keret 360 millió forint, melyből a budapesti önkormányzatok összesen 50 millió Ft-ra, a vidéki helyi önkormányzatok pedig 310 millió Ft-ra nyújthatnak be igényt.

  • A budapesti önkormányzatok az 50 millió Ft-os keretből legfeljebb a 2012-re tervezett összes budapesti idegenforgalmi adó bevételhez való hozzájárulásuk arányában részesedhetnek.
  • A vidéki helyi önkormányzatok esetében pedig az igényelt támogatási összeg nem haladhatja meg az üdülőhelyi feladatok normatív hozzájárulás 2009. évi összege, valamint a 2012. évi eredeti előirányzata különbségének 26,14%-át. Azok az önkormányzatok, amelyek tagjai a Nemzetgazdasági Minisztérium által regisztrált helyi TDM szervezetnek, a fentiek szerint számított összeg 20%-kal növelt értékére nyújthatnak be támogatási igényt.

A támogatás az önkormányzatok turisztikai tevékenységének támogatását szolgálja, így különösen:

  • Turisztikai desztináció menedzsment szervezethez és annak tevékenységéhez köthető kiadások;
  • Turisztikai információs iroda, vagy a Magyar Turizmus Zrt.-vel névhasználatról szóló szerződést kötött iroda (Tourinform iroda) fenntartása
  • Rendezvényekkel kapcsolatos költségek (kulturális, lovas, kerékpáros, vízi, falusi, ökoturisztikai, gasztronómiai rendezvények szervezése, lebonyolítása, illetve támogatása, konferenciák szervezésének és lebonyolításának költségei, turisztikai konferencián/vásáron való részvétel)
  • Településkép turisztikai célú fejlesztése (pl. virágosítás, parkosítás, tájékoztató táblák kihelyezése, utcanév-táblák kihelyezése, cseréje)
  • A település turisztikai marketingje (pl. turisztikai kiadványok készítése, terjesztése, turisztikai térképek készítése, kiadása, a célterületet bemutató film készítése, honlap létrehozatala és üzemeltetése)
  • Az épített örökség védett elemeinek helyreállítására és a nagyközönségnek való bemutathatóvá tételére irányuló tevékenység költségei, amelynek eredménye turisztikai attrakció létrejötte, amennyiben az épített örökség elem az Önkormányzat tulajdonában van, vagy az általa vagyonkezelt vagy kizárólagos állami tulajdonban tartandó épített örökség elem esetén az önkormányzat az ingyenes használat jogával rendelkezik.

A támogatásokról a beérkezett igénylések alapján a Nemzetgazdasági Miniszter dönt, az előirányzat szakmai kezelőjének (Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztály) javaslatát figyelembe véve.

A Nemzetgazdasági Miniszternek címzett támogatási igényeket 2012. október 10-ig lehet benyújtani az alábbi címre:

Dr. Matolcsy György
miniszter
Nemzetgazdasági Minisztérium
1051 Budapest, József nádor tér 2-4.


Az igényléseket elektronikus úton is meg kell küldeni az alábbi e-mail címre:
Nemzetgazdasági Minisztérium – Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztály
E-mail cím: turizmus@ngm.gov.hu

Ugrás vissza Ugrás vissza...