Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Hiller István és Bajnai Gordon köszöntötték a 2009. Nemzetközi Diákolimpiákon sikeresen szereplő diákokat

Cikk:

Oktatási és Kulturális Minisztérium
Sajtóiroda
Budapest, 2010. január 27.

Hiller István oktatási és kulturális miniszter és Bajnai Gordon miniszterelnök köszöntötték a 2009. Nemzetközi Diákolimpiákon sikeresen szereplő diákokat és felkészítő tanáraikat szerdán, a Parlamentben.

Hiller István a díjazottakhoz szólva azt hangsúlyozta, hogy nagyszerű dolog a tehetség, ugyanakkor felelősség is. „Jól kell vele gazdálkodni, sáfárkodni, hogy azt az ország és önmaguk számára gyarapítsák. Önök ezt tették Mexikótól Bulgáriáig, Cambridge-től Brémáig, továbbá Helsinkiben".

A tárcavezető szerint egyre többen vallják azt, hogy „ami a középkorban a föld, a 19. században az iparosodás, a 20. században az informatika, az a 21. században a megszerzett és alkalmazható tudás, az oktatás, kultúra, innováció".

Bajnai Gordon úgy vélekedett, hogy a tehetség szorgalom és teljesítmény nélkül puszta esély. A tehetség szorgalommal és teljesítménnyel együtt viszont alkotóerőt, értéket képvisel.

A diákolimpikonokat méltatva kiemelte, hogy „alázatos, kitartó munkára, tapasztalt odaadó tanárokra és támogató családra volt szükség ahhoz, hogy kibontakozzék az, ami Önökben van".

Mint fogalmazott, „nagy akaraterő nélkül nincs nagy tehetség sem. Az Önök sikere példaértékű és mintaadó mindannyiunk számára". A 21. században az a nemzet lehet sikeres, amely jövőjét a tehetségre, a szorgalomra alapozza - zárta beszédét a miniszterelnök.

2009. évi nemzetközi diákolimpiák eredményei

17. Nemzetközi Filozófiai Diákolimpia (Finnország, Helsinki 2009. május 22-26.)

Az idei olimpián 22 ország vett részt. A hagyományoknak megfelelően a diákok négy téma közül választottak, s írták meg nem anyanyelvű versenyesszéiket. A feladatok között Arisztotelész-, és egy Kant-idézet szerepelt (Nikomakhoszi etika, illetve Örök béke), két további témaként pedig egy esztétikai kérdést („Ábrázolható-e a rút és ha igen, ez hogyan igazolható?") és egy istenérvre vonatkozó tételt („Isten vonatkozásában nem az a gond, hogy létezik-e, hanem az, hogy isten fogalma nem koherens.") jelöltek meg. Öt kritérium (téma-relevancia, filozófiai megértés, koherencia, meggyőzőerő és eredetiség) szerint bírálták a versenydolgozatokat.

Eredmények:

Petro Kálmán de Calendar - dicséret (Városmajori Gimnázium, 11. évfolyam, felkészítő tanár: Kertai Helga)

Kiss Marcell - dicséret (Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, 12. évfolyam, felkészítő tanár: Takács Márta)

Csapatvezetők:

Pató Attila, Magyar Filozófiai Társaság
Takács Márta vezető tanár, (Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium)

40. Nemzetközi Fizikai Diákolimpia (Mexikó, Merida 2009. július 10 - 21.)

Az idei olimpiát Mexikóban, a Yucatán-félszigeten fekvő Meridában rendezték meg, a versenyen 68 országból összesen 316 diák mérte össze tudását, a magyar csapat  a nem hivatalos országok közötti pontversenyben 68 ország közül a tizenkettedik lett.

Az ötórás elméleti fordulóban három feladatot kellett megoldaniuk a diákoknak. Az első feladatban a Föld-Hold rendszer mozgását, a másodikban az atomok lézeres hűtését, a harmadik feladatban a csillagok mérete és hőmérséklete közti kapcsolatot kellett tanulmányozni. A szintén ötórás kísérleti fordulóban két optikai mérést kellett elvégezni. Az egyikben a fény hullámhosszát kellett mérni egy borotvapenge élén kialakult elhajlási kép alapján, a másikban pedig a csillám kettőstörését kellett tanulmányozni.

Eredmények:

Lovas Lia Izabella - aranyérem (Leőwey Klára Gimnázium, 12. évfolyam, felkészítő tanár: Simon Péter és Kotek László)

Balogh Máté - ezüstérem (Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, 12. évfolyam, felkészítő tanár: Horváth Gábor)

Farkas Márton Bence - ezüstérem (Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, 12. évfolyam, felkészítő tanár: Horváth Gábor)

Wang Daqian - ezüstérem (Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, 11. évfolyam, felkészítő tanár: Horváth Gábor)

Varga Ádám - bronzérem (SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium, 10. évfolyam, felkészítő tanár: Tóth Károly)

Csapatvezetők:

Dr. Vankó Péter egyetemi docens (BME)
Dr. Tasnádi Tamás egyetemi adjunktus (BME)

41. Nemzetközi Kémiai Diákolimpia (Anglia, Cambridge 2009. július 18-26.)

Az idei Nemzetközi Kémiai Diákolimpiát a Cambridge-i Egyetem rendezte az Oxfordi Egyetemmel közösen. A versenyre 64 országból 250 versenyző érkezett.

A magyar csapat a nem hivatalos pontversenyben a 8. helyre került. Az európai csapatok közül Oroszország és Románia szerepeltek nálunk jobban. A legmagasabb pontszámokat ismét a távol-keleti országok (Tajvan, Kína, Korea, Szingapúr) szerezték. A verseny laboratóriumi fordulójában három feladatot kellett elvégezni 5 óra alatt. Az első feladatban egy szerves vegyület szintézise és tisztítása, a másodikban egy ismeretlen fémkomplex összetételének meghatározása volt kitűzve. A legszellemesebb a harmadik mérés volt, ahol a diákoknak vezetőképesség mérésével kellett egy felületaktív anyagot vizsgálniuk.

Az ötórás elméleti forduló 6 feladata a kémia több területéről (reakciókinetika, szerves szintézis, fémkomplexek kémiája, NMR spektroszkópia) is merített.

A diákolimpia alatt az Intéző Bizottság tagjává választották Dr. Magyarfalvi Gábort, a magyar csapat vezetőjét.

Eredmények:

Batki Júlia - aranyérem (ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium, 12. évfolyam, felkészítő tanár: Villányi Attila)

Katona Dávid - ezüstérem (ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium, 12. évfolyam, felkészítő tanár: Villányi Attila)

Zsótér Soma - ezüstérem (ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium, 12. évfolyam, felkészítő tanár: Villányi Attila)

Vörös Tamás - bronzérem (ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium, 12. évfolyam, felkészítő tanár: Villányi Attila)

Csapatvezetők:

Dr. Magyarfalvi Gábor adjunktus (ELTE)
Varga Szilárd (MTA)

50. Nemzetközi Matematikai Diákolimpia (Németország, Bréma 2009. július 10-22.)

A versenyen 104 ország 565 diákja vett részt.

Mindkét napon négy és fél óra alatt 3-3 feladatot kellett megoldani. Mindegyik feladat helyes megoldásáért 7 pont járt, így egy versenyző maximális teljesítménnyel 42 pontot szerezhetett. A teljesítmények alapján megállapított ponthatárok szerint aranyérmet a 32-42 pontot elért, ezüstérmet a 24-31 pontos, míg bronzérmet a 14-23 ponttal rendelkező versenyzők kaptak.

Az országok nem hivatalos pontversenyében Magyarország a 19-21. helyen végzett.

Mivel az idei diákolimpia a jubileumi ötvenedik volt a matematikai diákolimpiák sorában, a szervezők meghívtak néhány világhírű matematikust - akik maguk is győztesek voltak korábbi diákolimpiákon -, hogy tartsanak előadásokat és beszélgessenek a diákokkal. A 6 meghívott matematikus között két magyar is volt: Lovász László (IMO szereplés: 1963: ezüst érem, 1964-66: 3 arany érem) és Bollobás Béla (1959: bronz érem, 1960-61: 2 aranyérem).

Eredmények:

Tomon István - aranyérem (Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, 12. évfolyam, felkészítő tanárok: Hraskó András, Surányi László, Dobos Sándor, Beleznay Ferenc, valamint Pósa Lajos)

Nagy János - ezüstérem (Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, 10. évfolyam, felkészítő tanárok: Hraskó András, Surányi László, Dobos Sándor, Pósa Lajos, valamint Beleznay Ferenc)

Éles András - ezüstérem (Fazekas Mihály Gimnázium, Debrecen, 11. évfolyam, felkészítő tanárok: Pósa Lajos, Remeténé Orvos Viola, valamint Kovács Péter)

Kornis Kristóf - bronzérem (Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, 12. évfolyam, felkészítő tanárok: Hraskó András, Surányi László, Beleznay Ferenc, Pósa Lajos, valamint Dobos Sándor)

Nagy Dániel - bronzérem (Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, 12. évfolyam, felkészítő tanárok: Hraskó András, Surányi László, Pósa Lajos, Dobos Sándor, valamint Beleznay Ferenc)

Szűcs Gergely - bronzérem (Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged, 12. évfolyam, felkészítő tanárok: Ábrahám Gábor, Mike János, valamint Pósa Lajos)

Csapatvezetők:

Pelikán József egyetemi adjunktus (ELTE)
Dobos Sándor vezető tanár (Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium)

XXI. Nemzetközi Informatikai Diákolimpia (Bulgária, Plovdiv 2009. augusztus 8-15.)

A versenyen 78 ország 283 versenyzője vett részt. Kiemelkedően szerepelt Kína, Tajvan, az Egyesült Államok, Japán, továbbá Korea csapata.

Az olimpia feladatai megtekinthetők a http://ioi.inf.elte.hu/#feladatok honlapon.

Eredmények

Gévay Gábor - bronzérem (SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium, Szeged,12. évfolyam, felkészítő tanára: Fodor Zsolt)

Englert Péter - dicséret (Zrínyi Miklós Gimnázium, Zalaegerszeg, 12. évfolyam, felkészítő tanára: Kiss Zsolt)

Danner Gábor - dicséret (SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnázium, Szeged, 12. évfolyam, felkészítő tanára: Fodor Zsolt)

Csapatvezetők:

Dr. Horváth Gyula egyetemi adjunktus (csapatvezető)

Dr. Zsakó László egyetemi docens (csapatvezető helyettes)

Nemzetközi Földrajz Diákolimpia (Mexikó, Mexikóváros)

A National Geographic Világbajnokságát Mexikóvárosban rendezték 17 ország háromfős csapatainak részvételével. A kétévente megrendezett verseny a legtágabban értelmezett globális földrajzi ismereteket méri három fordulóban.

A döntőben Kanada csapata toronymagasan szerezte meg az első, míg USA a második, Lengyelország pedig a harmadik helyet. A magyar egység az összetett pontversenyben (teszt és gyakorlati fordulók) a negyedik helyet szerezte meg, mindössze egyetlen ponttal lemaradva a harmadik helyezett Lengyelországtól.

A magyar csapatot a Lóczy Lajos Országos Középiskolai Földrajzi Verseny (9. évfolyamos kategóriájában) első három helyén végzett tanulói alkották:

Lövei Tímea (Neumann János Közgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium, Eger, 9. évfolyam, felkészítő tanár: Dr. Löveiné Hadnagy Katalin)

Németh István (Fazekas Mihály Gimnázium, Debrecen, 9. évfolyam, felkészítő tanár: Dr. Barta Erika)

Kiss Balázs (Garay János Gimnázium, Szekszárd, 9. évfolyam, felkészítő tanár: Bosnyák Eszter)

Csapatvezető:

Dr. Trócsányi András tanszékvezető egyetemi docens (PTE)

Ugrás vissza Ugrás vissza...