Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Dr. Gyenesei István önkormányzati miniszter és Ertugrul Günay török kulturális és turisztikai miniszter találkozója

Cikk:


Önkormányzati Minisztérium
Sajtó és Kommunikációs Főosztály
Budapest, 2008. július 4.

Dr. Gyenesei István önkormányzati miniszter 2008. július 4-én Budapesten megbeszélést folytatott Ertugrul Günay, kultúráért és idegenforgalomért felelős török miniszterrel.

A török miniszter magyarországi látogatásának elsődleges célja az volt, hogy magyar társminisztereivel egyeztetéseket folytasson a Pécs és Isztambul közötti együttműködés lehetőségeiről 2010-ben, azok kormányzati garanciáiról, illetve a turisztikai kapcsolatok kiszélesítésről. A magyar tárgyalódelegáció tagja volt dr. Kovács Miklós turisztikai szakállamtitkár, illetve Szabó István, a Magyar Köztársaság ankarai nagykövete is.

A találkozón a felek egyetértettek abban, hogy mind két ország gazdasága számára kiemelkedően fontos a turizmus, és az Európa Kulturális Fővárosa Programsorozat kivételes alkalmat teremt arra a magyar-török turisztikai kapcsolatok elmélyítésére.

A török miniszter különös érdeklődést mutatott a hazai egészségturisztikai fejlesztések iránt, és felvetette annak lehetőségét, hogy a témában illetékes magyar és török szakemberek, befektetők, illetve üzletemberek tapasztalatot cseréljenek egymással.

A hatékony együttműködés érdekében mindkét fél támogatta azt a felvetést, hogy a soron következő török-magyar kormányközi gazdasági vegyes bizottságban képviseltesse magát a turizmus ágazata is.

A magyar önkormányzati miniszter ígéretet tett arra, hogy - a török meghívásnak eleget téve -, olyan delegáció élén utazik majd ki, amelyben szakértők és befektetők is elkísérik a hivatalos útra. Így lehetőség nyílik a szakterület részletes megismertetésére, a közös munka alapjainak letételére.

Mindkét fél jelezte, hogy 2010-ben - a közös Európa Kulturális Fővárosa projektek fontosságára való tekintettel - kiemelten foglalkoznak a magyar és a török utazási kiállításokon való megjelenéssel.

Ertugrul Günay a megbeszélést követően a baranyai megyeszékhelyre utazott, hogy tovább egyeztessen a Pécs és Isztambul közötti együttműködésről a 2010 Európa Kulturális Fővárosa program kapcsán.

Ugrás vissza Ugrás vissza...