Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Megszületett a megállapodás az Európai Unióval – lehívható a harmadik részlet

Cikk:

Pénzügyminisztérium Sajtó
Budapest, 2009. június 12.

Megszületett a megállapodás az Európai Unióval, a felek június 11-én aláírták a Kiegészítő Egyetértési Megállapodást. Ez alapján Magyarország lehívhatja nemzetközi finanszírozási csomag európai uniós részének harmadik részletét.

A hitelrészlet folyósítására a hónap végéig sor kerül.

Magyarország még a múlt év végén állapodott meg az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutalappal egy 20 milliárd eurós finanszírozás csomagról.

A pénzügyi támogatás négy részletben kerül kifizetésre: az első 2 milliárd euró összegű részlet folyósítása 2008. december 9-én, a második 2 milliárd euró összegű részlet folyósítása 2009. március 26-án megtörtént.

A 2009. II. negyedévre ütemezett, 1,5 milliárd euró összegű harmadik részlet lehívását megelőzően az Európai Bizottság 2009. május 7-18. között tárgyalásokat folytatott Magyarországon a lehíváshoz kapcsolódó feltételek megvalósulásának vizsgálata, illetve a makrogazdasági kilátások egyeztetése céljából. A megbeszélésekre az IMF és Magyarország közötti készenléti hitelmegállapodás második felülvizsgálatával egyidőben került sor (lásd május 19-i közlemény)

A megbeszélések során – figyelembe véve az aktuális gazdasági fejleményeket, a gazdaságpolitikai programot megalapozó növekedési prognózis módosítását, valamint az április közepén megalakult Bajnai-kormány programját – módosultak a hitelcsomag 4. hitelrészletének lehívásához kapcsolódó gazdaságpolitikai feltételek. A 4. részletre vonatkozó módosuló gazdaságpolitikai feltételeket a második Kiegészítő Egyetértési Megállapodás tartalmazza, amely a 67/2009. (IV.2.) Korm. rendelettel kihirdetett Kiegészítő Egyetértési megállapodással módosított Egyetértési Megállapodás részét képezi.

A Pénzügyminisztérium a megállapodást követően, június 12-én nyilvánosságra hozza a Kiegészítő Egyetértési Megállapodást. Megtalálható a Pénzügyminisztérium honlapján.

Ugrás vissza Ugrás vissza...