Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Konzultáció a Magyar Turizmus Jövőjéről

Létrehozva: 2010. július 16.
Módosítás: 2010. július 16.
Forrás: Nemzetgazdasági Minisztérium

Ugrás a cikkre...

ikonÉrtékelje a cikket!

?

-->

Cikk:

Nemzetgazdasági Minisztérium
Budapest, 2010. július 16.


A Nemzetgazdasági Minisztérium, Gazdaságfejlesztésért felelős Helyettes Államtitkársága a Parlament Főrendházi termében rendezte meg „Turizmus- és Egészségipari Konzultáció a Magyar Turizmus Jövőjéről” c. szakmai programját.

A rendezvényen dr. Schmitt Pál, megválasztott köztársasági elnök és az Országgyűlés elnöke köszöntőjében elmondta: „A konzultáció hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország igazi vonzerő legyen, hiszen a hazai turizmus többre képes. A turizmus az ország fellendülését is szolgálja, nemcsak szívügy, hanem közügy. A turista nem onnantól turista, hogy kifizeti a szállásdíjat, hanem mikor a világhálót böngészve kiválasztja pihenése célját, majd eldönti, hogy a nemzeti légitársasággal utazik. ”

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, nyitó előadásában hangsúlyozta: „Újrakezdjük a 10 évvel ezelőtt útjára indított turizmusfejlesztést. A turizmus egy jó tükör, az ország működésének tükre. Az elmúlt 6-8 évben Magyarország sokat veszített a versenyképességén, a magyar turisztikai vállalkozások is nehéz helyzetbe kerültek, beszédesek a számadatok is. 181 ország közül a turizmus növekedését nézve hazánk a 136. helyen áll. A jövőképünk, hogy a nemzeti jövedelmen belül megkétszerezzük a turizmus teljesítményét és részarányát és a világrangsorban a legjobb 100 közé kerüljünk. Célunk, egy olyan ágazat fejlesztése, amely legalább 700.000 új munkahelyet teremt. Stratégiai programunk, hogy a minőségfejlesztés korát nyissuk meg, nem elég beruházásokat indítani, hanem a hozzáadott érték, a hungarikum, az egyediség, különlegesség legyen a nemzeti turizmus alapköve.

A konferencia, a szakma és a kormányzat közötti együttműködés folytatását alapozza meg. Az eseményen a turizmus és egészségipar hazai képviselői vettek részt és hozzászólásaikkal járultak hozzá a közös jövőkép kialakításához.

Ugrás vissza Ugrás vissza...