Portál Navigáció


Portál al-navigáció


MORZSÁK

TARTALOM:Magyarország célja a kazah – magyar kapcsolat fellendítése

Cikk:

Vidékfejlesztési Minisztérium
Sajtóiroda
2010. október 26.


Kazahsztán - közös történelmi, kulturális, nyelvi gyökereink okán is – egyik legfontosabb kereskedelmi-gazdasági, politikai, kulturális, oktatási, tudományos partnerünk Közép-Ázsiában – mondta Fazekas Sándor ma délelőtt, amikor fogadta a kazah nagykövetet.

A miniszter régi ismerősként üdvözölte Rashid Ibrayevet, hiszen Fazekas Sándor a Kazah – Magyar Baráti Társaság elnöke is.

Gazdasági növekedésével, belső stabilitásával Kazahsztán a közép-ázsiai térség, vezető hatalmává vált, az ország megfigyelői státusszal rendelkezik a Világkereskedelmi Szervezetben (WTO). Kazahsztán Magyarország negyedik legnagyobb külkereskedelmi partnere a FÁK-országok között.

Kazahsztánban kiemelt fejlesztési ágazat az idegenforgalom. A tehetős középosztály kialakulásával megnőtt az érdeklődés Magyarország, mint turisztikai célpont, különösen a gyógy-, öko-, illetve falusi turizmus iránt.

Fazekas Sándor elmondta, hogy a két ország között a 90-es évek közepétől intenzív kulturális és gazdasági együttműködés alakult ki, ami 2002-ben megszakadt. Mindkét fél egyetértett abban, hogy a 2008 novemberében megalakult tárcaközi bizottság nem hozta meg a kívánt eredményeket, az elvi szintű megállapodásokat nem tudták a gyakorlatban megvalósítani.

A nagykövet örömmel fogta, hogy a Magyar- Kazah Kormányközi Gazdasági Bizottság elnöke szeptemberben Varga Mihály miniszterelnök helyettes lett, így remény van a két ország közötti egyenrangú kapcsolat elmélyítésére.

Ugrás vissza Ugrás vissza...